2010. október 18., hétfő

PostHeaderIcon Nem sikerült a duplázás!

Kikapott hazai pályán az Elmira Jackals együttese a tavalyi bajnoktól, a Cincinnati Cyclones együttesétől.

Az idénnyitót 7-3-as arányban megnyert mérkőzés visszavágója volt ez. A bajnok rögtön egy hatalmas pofonba szaladt bele ECHL-es farmunk ellen. Ezt azonban a második mérkőzésen kicsit korrigálta. Ismét gólgazdag mérkőzés lett, de ezúttal Cyclones győzelemmel. A hosszabbításban 5-4-re elvesztett mérkőzés mindenesetre számunkra bíztató lehet.

A meccs nagyon jól kezdődött számunkra. Rögtön a második percben vezetést szereztünk Michael Dubuc révén. A bal körtől megeresztett lövését nem tudta hárítani Marc Cheverie, a Cyclones kapusa. A gólpasszt Brock McBride jegyezte. Bő egy perc múlva azonban máris egyenlített a Cincinnati. Brian O'Hanley járt túl Marco Cousineau eszén. Cousineau ugye az egyik játékosa a Ducksnak, akit az ECHL-be küldött le a csapat. A harmad közepén Dubuc ismét betalált. Most emberelőnyből lőtte a gólt, a gólpassz azonban ismét McBridetól jött. Pontosabban mondva McBride lövése lepattant, amit Dubuc a hálóba juttatott. Kevesebb, mint három perc múlva Dubuc már egy mesterhármasnak örülhetett, miután Justin Donati és Eric Lampe passzát értékesítette. Így már két gólos volt az előnyünk. Dylan Hunter azonban gondoskodott arról, hogy csak egy egygólos előnnyel menjünk be a pihenőre.
A második harmadban Dubuc ismét betalált emberelőnyből, így már négy gólnál járt, rekordot állított be az Elmira csapatánál. Idén ez volt már az ötödik gólja, második mérkőzésén. Dubuc ezzel csatlakozott Donati mellé, aki eddig egyedül volt képes négy gólt ütni egy mérkőzés folyamán az Elmira Jackals csapatában.

A harmadik harmadban aztán kiegyenlített a Cyclones. Előbb Matt Pierce, majd utána J.C. Sawyer talált be a kapuba.

A hosszabbításban pedig Barret Ehgoezt találata döntött.

Egy megnyert meccset bukott el a Jackals, mert az első két harmadban óriási dominanciában voltak, azonban a mérkőzés vége felé visszaestek. A hosszabbításban kapura sem tudtunk lőni már. 
Cousineau 32 lövésből bekapott 5 gólja nem túl szép, de mindenkinek lehet rossz napja.

A mérkőzésen Cousineau mellett több játékosunk is lehetőséget kapott. Eric Regan 1 gólpasszt jegyzett ráadásul. Ryan Hilliernek volt egy kapuralövése. Corey Perry testvére 1 lövést jegyezhetett fel -3-as mutatója mellé. A tehetséges védő Jonh de Gray pedig 4 lövéssel hívta fel magára a figyelmet.

A mérkőzés első sztárja nem meglepő módon Michael Dubuc lett.

Az Elmira a Keleti főcsoport, Atlanti divíziójának élén áll két mérkőzés után.
Az ECHL pontlistájának élén pedig Michael Dubuc áll 6 ponttal.

A következő mérkőzésünket október 22.-én fogjuk játszani a Wheeling Nailers csapata ellen hazai pályán.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Twitter

Menetrend