2011. június 2., csütörtök

PostHeaderIcon Idényzárás - 2.rész - védők

#4 Cam Fowler

Fowler év elején úgy vágott neki az idénynek, hogy 10 meccses kipróbálása után esetleg még megy vissza majd a juniorokhoz. Személy szerint én nem gondoltam, hogy visszaküldenénk őt. Nem is lett így. Fowler újonc létére hihetetlenül ponterős védő lett. 76 mérkőzésen 40 pontot szerzett, ami újoncként nagyon jó. A szezon elején lassan jött bele és sokat kellett várni viszonylag első pontjaira is. Talán a Phoenix elleni találkozó volt neki az áttörés, amikor meglőtte első gólját, majd többször is bohócot csinált az ellenfélből. Ezt akkor a Coyotes kapitány elintézte egy palánkra kenéssel, amiből Fowlernek pár meccs szünet lett. Majd utána már tényleg beindult. Emberelőnyben nagyon jó volt. A lövésein még bőven tud fejleszteni és akkor még jobb is lesz. A szeme hihetetlen jó már most is a jégen. Olyan passzokat tud néha adni, amit még Koivu sem ad talán. Az egyetlen hátránya, hogy nem tud még nagyon védekezni. Ezt nagyon jól mutatja -25-ös +/- mutatója is. Ez mondjuk a rájátszásban +1 lett, de összességében nagyon sok gólt kaptunk róla idén. Ez még nem is akkora baj, mert ez volt a tanuló éve, de azért jó lenne, ha megtanulna pár éven belül viszonylag jól védekezni. Átlagban 22 perc felett volt a jégideje, ami újoncként sokat mond el róla. Védekezésbeli hiányosságai ellenére össze tudott hozni 93 blokkolt lövést, ami csapaton belül a 4. legjobb a védők között. Amivel szintén kitűnik a mezőnyből, az a 23 eladott korong, ami sokszor eredményezett veszélyes helyzeteket.
Osztályzat: 8


#3 Andreas Lilja

52 találkozón csodálhattuk Lilja játékát. Főként Fowler mellett játszott, ennek következménye is lett a csúfos +/- mutató. Hetedik védőnek tökéletes lenne még az öreg, de többre nagyon nem kellett volna már. Év elején jól kezdte az idényt, majd szép lassan esett vissza a teljesítménye. Nagy hátránya volt a lassúsága. Én örültem, hogy itt volt, de nagyon hosszú távra ne tervezzünk vele, tehát jövőre jobb lenne nem megtartani. Ami jól jött tőle, az a 92 ütközés és 113 blokkolt lövés. Ez hiányozni fog, ha tényleg elmegy, de szerintem egy Sbisa is el tudja majd érni ezeket a számokat bőven.
Osztályzat: 7




#21 Sheldon Brookbank

Brookbank hozta a tőle elvárhatót. 40 mérkőzésen például 0 pontot hozott össze. Ő a tipikus beugró ember. Amikor a pályán volt, nem csinált őrjítően nagy gondokat, de nem is tett sokat hozzá a játékhoz. Nem lehet mit kiemelni nála, de kritikát sem tudok írni. Őt nyugodt szívvel tartanám meg a hetedik védő posztra, mert olcsó és tényleg megbízható teljesítményt tud nyújtani, ha kell. A tavalyi évben pedig még azt is megmutatta, hogy ha kell, akkor képes ő magasabb jégidővel is játszani úgy, hogy ne legyen belőle hátrányunk.
Osztályzat: 7




#23 Francois Beauchemin

Beauchemin év vége felé jött vissza hozzánk Torontoból. Örültem neki, hogy jött, de a mai napig azt gondolom, hogy túl sokat adtunk mi érte. 27 találkozón lépett pályára Ducks mezben és csak 5 pontot tudott szerezni ez idő alatt, ami nagyon kevés. Inkább fizikálisabb védő lett már, ezt mutatja 40 ütközése és 51 blokkolt lövése is. Számomra kicsit csalódás volt a játéka. Ennek ellenére még jól jöhet ő a csapatnak, mert át tud venni nagyobb mennyiségű jégidőt a túlterhelt játékosoktól.
Osztályzat: 7


#32 Toni Lydman

Ha Visnovskyra azt mondják, hogy az év védője lehet nálunk, akkor én meg azt mondom, hogy Lydman inkább. Főként azért, mert Lydman védekezésben volt nagyon jó és nem a pontgyártásban, mint Lubomir. A finn bekk 78 találkozón 25 pontot hozott össze, ami még így sem rossz. +32-es +/- mutatója pedig azt mutatja, hogy nagyon megbízható védőnk. Ezzel az eredménnyel az egész ligában az élmezőnybe tartozott. 141 ütközést osztott ki az idény alatt és 178 blokkolást is bevállalt. 38 korongszerzése a harmadik legjobb lett a csapat védői között. Tehát kimondhatjuk, hogy a legjobb védekező munkát ő nyújtotta ebben az évben. A szerződtetésekor nem örültem neki, de utólag belátom, hogy borzalmasan jó húzás volt ő. Remélem nem esik vissza a teljesítménye jövőre.
Osztályzat: 10


#5 Luca Sbisa

A másik újonc védőnk. Neki még Fowlernél is gyengébb startja volt. Ennek eredményeképp ment le az AHL-be pár meccsre. Ott pont/meccs átlag fölött teljesített, majd vissza is lett hívva a Ducksba. Innentől azonban szinte dominált a játéka kis túlzással. Hihetetlenül fizikális védő, pedig sokan támadó szelleműnek vélték még fiatalabb korában. Nekünk viszont nagyon jól jött ez a fajta stílus. Sbisa kirobbanthatatlan lett a védelemből. Többször kapott helyet már emberelőnyben is. Ha kell, fel tudja vinni a korongot az ellenfél kékvonaláig is. 68 meccse 11 pontot szerzett végül és -11 lett a +/- mutatója év végére, ami okot ad arra, hogy örüljünk neki. Év közben ugyanis jóval rosszabbul állt e téren, de év végére már tényleg összeszedetten és stabilan játszott. Nem mellesleg 170 ütközésével ő lett a legtöbbet ütköző védőnk, ami ilyen fiatalon, egy ilyen kezdés után egyszerűen hihetetlennek hangzik. 85 lövést ő is blokkolt azért. Persze néhol hibázgatott ő is, de nem volt annyira jellemző rá, mint mondjuk Fowlerre. Idén szerződést is hosszabbítottunk vele, igen jó árban és RFA lesz a végén. Ez mindenképpen jó húzás volt.
Osztályzat: 8


#25 Andy Sutton

Sutton leigazolása már év elején sem tetszett annyira. Többen azonban dicsérték a szerződést, így reménykedtem én is benne, hogy jól jártunk vele. Erre hamar választ is kaptunk, hogy nem. Sokáig azzal lehetett menteni Suttont, hogy bőven később kezdte el a felkészülést, meg sérülés és egyebek, de egyszerűen nem hozta azt a játékot, amit vártunk tőle. Töketlen volt hátul és koránt sem annyira fizikális, mint kellett volna. 39 találkozón kapott csak szerepet, ezek között is többször volt olyan, hogy támadóként küldtük be, mert nem voltunk meg elegen. 62 ütközése azért nem rossz, de tőle többet vártam volna. 87 lövést is blokkolt azért, de ez sem tudott engem eléggé meggyőzni. Körülményesen és lassan játszott. Túlságosan lomha is volt. Nekem hatalmas csalódás lett tényleg.
Osztályzat: 6


#17 Lubomir Vsinovsky

A liga legponterősebb védője lett idén. 81 találkozón szerzett 68 pontja óriási szám és teljesítmény. +18-ban végzett, de ebben Lydmannek is nagy szerepe volt. A Norrisra nem kapott jelölést, bár én emiatt kicsit mérges is lettem, met tény, hogy védekezni nem igen tud, de mégiscsak a legtöbb pontot ő szerezte. Mindegy. Szóval hatalmas szükség volt rá. Emberelőnyben főként. 18 gólja pedig mindig pont jókor jött. Szerzett egy mesterhármast is idén a Dallas ellen, ami nem kis dolog. 116 lövést blokkolt le, ami kicsit meglepő, mert védekezésben nem mutatott sokat, sőt. Rengeteg eladott korongja volt amiből nagy bajok voltak hátul, de mégis ő lett a második legtöbbet blokkoló védőnk. A rájátszásban azonban teljesen eltűnt. Állítólag sérüléssel bajlódott, amit nem csodálnék, mert brutális jégidőket kapott és volt, hogy saját csapattársa döngölte a jégbe. 
Osztályzat: 9
2011. június 1., szerda

PostHeaderIcon Idényzárás - 1.rész - kapusok

#1 Jonas Hiller
Svájci hálóőrünkkel vágtunk neki az idénynek. Mögötte a már távozott Curtis McElhinney volt a csere. Ezek után pedig nem volt váratlan, hogy szinte minden meccsen Hiller kezdett. Nem is volt vele semmi gond. Hozta remek formáját. 92,4%-os védési hatékonysága ragyogó eredmény. Neki egyébként NHL-es pályafutása alatt minden éve 90% fölötti mutatóval bír. Nagyon jó formája és játéka alapján meghívást is kapott az All-Star gálára is, amin szintén parádézott és talán a legjobb kapus is lett. Azonban minden jót el lehet rontani. Hillernek betett a sorozatos játék és megsérült. Több problémája is volt, de mint már tudjuk, túl lett védetve és fejben picit megtört. Sőt, talán nem is picit, mert felreppentek olyan hírek is, hogy a csapat első számú hálóőrének vissza kell majd vonulni. A sérülés után még visszatért idén egy meccsre, de igen szépen mutatkozott be, mert kapott egyből hármat az első harmadban, így le is lett cserélve. Azóta pedig nem is védett. Nagyon remélem, hogy a jövő évre összeáll a srác, mert nélkülözhetetlen a jó szerepléshez.
49 mérkőzésen 26 győzelmet szerzett 16 veresége mellé. Ezen felül volt még 3 ráadásban elbukott mérkőzése is. A 49 találkozón azonban 5 gól nélküli meccse volt, ami nem rossz. 2,56-ps kapott gólátlaga pedig nagyon jó párosítás a 92,4%-os védési hatékonysága mellé. 
Kimondhatjuk tehát, hogy szinte a legjobbunk volt ebben az évben.
Osztályzat:


#29 Ray Emery
Hiller sárülése után rögtön lépett a csapat, mivel látták, hogy McElhinney nem lesz ide elég. Jött Ellis, majd szerződtettük Emeryt is. Nem volt idegen számunkra Ray, hiszen a kupagyőztes évben ő védte a döntőbeli Ottawa kapuját. Emery eleinte csak az AHL-ben játszott, hiszen egy műtétből tért vissza, így az NHL kicsit sok lett volna neki. Farmunkban viszont nagyon jól szerepelt. NHL szinten védett lent, aminek végül az lett az eredménye, hogy jöhetett fel a Ducksba. Ellist ki is szorította hamar a kezdőből. Nem is volt baj, mert Emery parádézni kezdett. Nélküle nem let volna meg év végén a rájátszás, az biztos. Ezzel kicsit borsot is tört a szkeptikusok orra alá, akik nem bíztak benne. A rájátszásban aztán kicsit visszaesett a teljesítménye, de ez gyakorlatilag az egész csapatra mondható volt.Nagy kérdés, hogy mi lesz vele jövőre, hiszen csak egy éves szerződést kötöttünk vele idén. Én mindenképp megtartanám, mert Hiller hiányában ő tudja jelenleg csak pótolni a svájcit.
Emery 10 találkozón lépett pályára az alapszakasz végén, melyen 7 győzelme mellett 2 vereséget szorgoskodott össze. 92,6%-es védési hatékonysága fantasztikus és 2,38-as kapott gólátlaga is igen szép. A rájátszásban aztán jött a visszaesés. 6 meccsen 2 győzelem és 3 vereség. Itt már nem is tudta hozni 90%-át sem. Mindösszesen 89,7%-al védett és 3,20 volt a kapott gólátlaga.
Ennek ellenére is azt mondom, hogy nagyon kellett ő ide az idény végére.
Osztályzat: 8

#38 Dan Ellis
Ellis is Hiller sérülése következtében került ide. Őt szántuk kezdőnek, azonban vele is annyi volt a gond, hogy egy idő után, tehát pár meccs után visszaesett a teljesítménye csakúgy, mint az épp emiatt a gond miatt elcserélt McElhinneynek. Nem voltunk tehát sokkal beljebb az ő idehozatalával. Ne kövezzük viszont ennyire meg. Nem is lehetett arra számítani, hogy majd megváltja a világot, így a mutatott játéka is elfogadhatónak mondható. Volt több szép védése is. Sőt, fogott akkorát is, hogy nálam talán az év védése az övé lett csapaton belül. Ez pedig a Rangers elleni meccsen volt, amelyen egy hatalmasat védett, majd pár másodperccel később már mi tudtunk gólt lőni.
Idei eredményei csapatunknál pedig a következők. 13 mérkőzésen védte a kapunkat, melyeken 8 győzelmet és 3 vereséget könyvelhetett el. 1 hosszabbítás után elvesztett találkozója is volt. 91,7%-al védett és 2,39-es kapott gólátlaggal nem mondható, hogy rosszul védett volna. A Tampaban eltöltött ideje alatt idén például jóval gyengébb mutatóval rendelkezett. A rájátszásban is kapott két harmadot a csapattól. Nem tudott azonban segíteni a csapatnak, mert 41 perces játéka alatt 4 gólt is kapott, így 83,3%-os védési hatékonysága és 5,85-ös kapott gólátlaga nem meglepő, de sajnálatos.
Szerződéssel rendelkezik még egy évig, azonban én megpróbálnám elcserélni inkább. Bár Hiller nélkül maradhatna neki a pad, de máskülönben távozásra késztetném.
Osztályzat: 7

Twitter

Menetrend