2011. május 31., kedd

PostHeaderIcon Sami Vatanen szerződtetve!

A mai napon aláírattuk Sami Vatanent!

Vatanen a 2009-es draft 4. körében kelt el az összetett 106. helyen. Draftolása utáni évében máris nagyon jó formát mutatott a fiatal védő játéka. Entry level szerződése természetesen három évre szól. Fizetése az NHL-ben évente nő. Első évében 615.000 dollár lenne az összeg, majd 840.000 dollár és a harmadik évben pedig 900.000 dollár. Az AHL-ben természetesen csak 67.500 dollár lenne ez az összeg. Több bónuszt is csatoltak azonban a szerződés mellé. Az első két évben rögtön kap egy kis 850.000 dolláros jutalékot és emellett még minden évre mellécsapódik a 90.000 dolláros aláíratási bónusza is. Ezzel így kialakul a végső 1.351.667 dolláros cap hit is. Ezzel így Fowler mögött ő lett a második "legdrágább" entry level szerződéssel lévő fiatal játékosunk.

A finn származású tehetséges védő 1991. június 3-án született. Nagyon ponterős támadó szellemű védőről van szó, aki a finn ligában vitézkedik a JYP csapatában. Az utóbbi két évben 0,5 fölött volt a meccsenkénti pontátlaga. Vatanen nem csak csapatában fontos láncszem, hanem a válogatottban is. Szinte minden korosztályban válogatott, ahova még befér. Idén ráadásul hatalmasat fejlődött, ezért is kapta ezt a szép szerződést.

A finn bekk nagyon jó játékos lehet majd a jövőben. NHL-es karrierje szinte garantált, mert tényleg hatalmas potenciál van benne. Idéntől AHL-ben játszik majd minden bizonnyal, de két év múlva már akár fontosabb szerepkört is kaphat már a Ducks csapatában. Fowler mellett így van már még egy fiatal és ponterős védőnk, ami igencsak biztató és jó jel is.

PostHeaderIcon Emerson Etem aláíratva!

Megkötötte a csapat Emerson Etemmel az entry-level szerződését május 23-án.

Etem a 2010-es draft 29-én helyén kelt el. Véleményem szerint nagyon nagy fogás a srác ezen a helyen, mert mindenki előrébb várta. Ezzel viszont már kár foglalkozni, inkább örüljünk neki és a szerződtetésének. Entry-level szerződéshez híven, három évig kötelezte el magát a csapathoz. Az NHL-ben 900.000 dollárt kereshet a fiatal szélső, míg az AHL-ben 67.500 dollár lesz a jussa majd. A szerződés megkötésekor kapott egy 90.000 dolláros aláíratási bónuszt is. Egyéb plusz bónuszt nem kapott, így tehát simán 900.000 dollár a cap hit az ő esetében.

1992. június 16-án látta meg a napvilágot és Kalifornia partjainál vitézkedett eddigi pályafutása során, hiszen az utóbbi két évben is a WHL-ben szereplő Medicine Hat Tigers csapatában játszott. Elmondhatjuk tehát, hogy helyi srác és nagyon sokan szeretik is ezért. Idén nagyon jó idényt zárt és sokat is fejlődött. Egy nagyon gyors szélsőről van szó, aki idén már a védekezésből is szépen kivette a részét.

Teemu Selanne folytatása még mindig nem biztos, így Etemre a közeljövőben akár nagy feladat is várhat. Véleményem szerint azonban nem azért kapta a szerződést, mert a jövő évtől már a Ducks mezét húzná magára. Ehhez neki kell még pár év alacsonyabb ligákban. Mindenesetre egy nagyon jó alternatívája lehet majd az öregnek, annyi ráadással, hogy védekezésben talán jobb lesz majd nála. Minden bizonnyal meghívást kap majd az év eleji edzőtáborba, majd utána megy vissza a WHL-be még egy évre legalább.

2011. május 18., szerda

PostHeaderIcon Egy kis néznivaló

Mivel kiestünk a rájátszásból, így elég nagy hiányban szenvedek. Addig is, gondoltam beteszek pár videót, hogy megtudjuk csodálni az idei évünket.



Twitter

Menetrend