2010. július 31., szombat

PostHeaderIcon Bemutatták a Crunch új mezeit.

Az Anaheim Ducks AHL-ben szereplő farmcsapatának, a Syracuse Crunchnak kisebb arculatváltozást kellett végrehajtania.

A csapat neve és logója megmaradt ugyebár, de színe nem. Az NHL-es Ducks színeihez kellett igazítaniuk a mezek színeit. Véleményem szerint sikerült is az arculatváltás. Passzolnak a színek a nagy csapat színeihez. Csupán annyi a furcsa, hogy nem ilyen színekben szokhattuk meg a Crunch csapatát.

A tavalyi évig bezárólag a Crunch az NHL-ben szereplő Columbus Blue Jackets csapatának volt a farmcsapata. Különösebb eredményeket nem tudtak felmutatni, de reméljük azzal, hogy most már a mi farmunk lett, elkezdhetnek örülni a Crunch rajongók is az eredményeket látván. Erre meg is van az esély, hisz több jó játékossal is erősítette már Murray a csapatot. Első nagyobb név a csapatba, a Logan MacMillan cseréből érkezett Jason Jaffray. Egy nagyon ponterős támadó érkezett a személyében. Trevor Smith érkeztével ismét a támadó alakzatot erősítette meg Murray. A Steve Eminger cseréből kapott Ryan Hillier nem biztos, hogy itt fog kikötni, neki még az ECHL-es Elmira lesz a cél valószínűleg. Josh Greent is ebbe a csapatba igazolta Murray. Tapasztalt támadóról van szó, aki biztosan hasznára fog válni a csapatnak. Danny Syvret pedig a hátsó alakzatban fog majd tevékenykedni feltehetőleg. Rajtuk kívül természetesen az eddigi fiataljaink is helyet kapnak majd a csapatban. Egyik nagy kedvencem, Mark Mitera is a védelemben fog szerepelni. John Degray is jó eséllyel pályázik a csapatba kerülésért. Nicolas Deschamps pedig bizonyíthat, hogy számolni kell vele is a jövőben.

Beszámolókat a csapatról valószínűleg mindig fogok írni, hisz minden meccsre tervezem a maradásom hajnalra.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Twitter

Menetrend